
1949. szeptember 27-én született Budapesten.
Huzella Péter 1975-től 1995-ig a verseket éneklő Kaláka együttes tagja volt. A Kalákában eltöltött húsz év alatt kiadott tucatnyi lemez közül A pelikán aranylemez lett, a Hungaroton Kiadó 1993-ban platinalemezzel ismerte el az együttes munkáját. Nagy sikert arattak a Nálatok laknak-e állatok?, a Szabad-e bejönni betlehemmel? és az Az én szívemben boldogok a tárgyak című zenés könyvek is. Jelentős munkái még a Magyar népmesék, a Magyar mondák, a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozatok, melyek sok epizódjának zeneszerzője.
A Kaláka együttesből 1995-ben vált ki, hogy a verséneklésben maradéktalanul megvalósíthassa zeneszerzői és előadóművészi elképzeléseit. Ugyanebben az évben tagjai közé választotta a Magyar Zeneszerzők Egyesülete.
Önálló munkái: Túloldalon, Kövek, A konszolidáció nemzedéke című albumok, melyeken az immár húsz éve alkotótárs és barát Zalán Tibor szövegeit énekli, illetve a gyermekközönségnek szánt Garbonciás Péter, Holdpásztor, Meseforrás, Nagyanyó meseboltja, Hátamon a zsákom, Mi kerül a vászonra? című albumok.
2008-ban jelent meg a Boldog, szomorú című, Rátóti Zoltánnal közös albuma, melyen klasszikus magyar költők verseit énekli, 2009-ben pedig a F. Villon verseit, balladáit tartalmazó lemez, amely a Mácsai Pállal közös előadóest anyagát tartalmazza Befogad és kitaszít a világ címmel.
1998 decemberében mutatta be a Merlin Színház a Hetvenhét című gyermekdarabot, amelynek zeneszerzője és főszereplője is volt.
Az Új Színházban 2002-től volt látható Zalán Tibor: Angyalok a tetőn című gyermekdarabja, melynek zeneszerzője. A Kolibri Színházban évekig játszotta a Tudod-e, hol van Garboncia című gyerekdarabot, melyet szintén Zalán Tiborral írt.
2008-ban a Nemzeti Színházban mutatta be A titokzatos világválogatott című estjét, amely Darvasi László azonos című könyvéből készült.
A Magyar Televízióban négy és fél éven át vasárnap reggelente jelentkezett élő, interaktív műsora, a Zenegér, amelyet az 1997-ben kiírt pályázat győzteseként hozhatott létre. A Zenegér 1998 őszén Japánban az oktatási műsorok 25. nemzetközi fesztiválján különdíjat nyert (Maeda Price). A több mint 200 adást megért Zenegér nagy sikerét közvetlenségével, az emberi énekhang, a rajzolás és a számítógép magától értetődő összekapcsolásával és az élő műsor utánozhatatlan varázsával érte el.
Három dokumentumfilm zenéjét jegyzi: Az ébrenlét mögött, a Mobil és a Malom című alkotások. Mindhármat Vereb Vean András rendezte. 2008-ban mutatta be a televízió a Wiegmann Alfréd: Morcogi című kis tévéfilmjét, amelyhez zenét írt és a film dalait énekelte.
Jelenleg szólóban dolgozik, járja az országot a felnőtt közönséghez szóló irodalmi estjeivel és gyermekműsoraival. Gyakori vendég a határon túli magyar területeken és a tengeren túlon is.
Rátóti Zoltán színművésszel, Tóth István zenésszel és Sülyi Péter szövegíróval 2004-ben megalakította a Neil Young Sétány nevű alkalmi együttesét, amellyel névadójuk; Neil Young dalait éneklik magyar nyelven a Komédium Színházban, fesztiválokon, idehaza és külföldön.
Megalakulásától kezdve, tizenkét éve tanít gitáros–énekeseket a Krónikás Ének Zeneiskolában.
1994-ben a Kaláka együttes megalakulásának 25. évében a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje-kitüntetést, 2000-ben Kossuth díjat kapott.
Idén ősszel több koncerttel ünnepli 60. születésnapját. A Millenáris Teátrumban és a San Marco Művelődési házban egész napos Huzella-program lesz, délután gyermekeknek, este felnőtt közönségnek szóló előadásokkal.
Színházi munkák
Rádió
Televízió
Film
Lemezek
Egyéb munkák